2022. november 18., péntek

Hogyan válasszunk lámpát a nappaliba?

Hogyan válasszunk lámpát a nappaliba?

A helyiség adottságainak vizsgálata

A lámpatestek számát, elhelyezését és fényerejét alapvetően a nappali nagysága, magassága és elrendezése határozza meg. Amennyiben a nappali más helyiséggel – például a konyhával, ebédlővel vagy előszobával – egy légtérben van, akkor azok fényeit is figyelembe kell vennünk a harmonikus hatás kialakítása érdekében. Ha a nappaliban már megvannak a bútorok, vagy adott a falak színe, akkor ehhez is alkalmazkodnunk kell. Míg a sötét színek elnyelik a fényt, a világos színek visszatükrözik és megsokszorozzák azt. Ebből következik, hogy egy fehér falakkal és világos bézs színű bútorokkal rendelkező nappaliban kevesebb mesterséges fényre lesz szükségünk, mint például egy sötétbarna bútorokkal és világosbarna falakkal rendelkezőben. A helyiség magassága is adott, amelyet ritkán változtatnak meg radikálisan a lakók. Az alap igazság a nappali magasságáról, hogy alacsony belmagasság esetén mennyezeti lámpát és a teret nagyobbnak mutató spotokat, magas belmagasság esetén pedig a teret jobban betöltő, nagyobb lámpákat és méretes csillárokat érdemes vásárolnunk a helyiségbe. A bútorok, és alattuk lévő szőnyegek elhelyezkedését is fontos figyelembe venni, hiszen az extra funkcióval nem rendelkező lámpák ideális esetben szimmetrikusan helyezkednek el. Ez lehet a nappaliban álló dohányzóasztal fölött, az egész helyiség plafonjának mértani közepén, a szőnyeg közepe fölött vagy egy adott bútor oldalain. Amennyiben gyermek vagy háziállat is lakik velünk, érdemes különösen óvatosan, körültekintően elhelyezni a sok veszélyt magukban hordozó fénytesteket!

A szükségleteink vizsgálata

Mielőtt elkezdjük tervezni a mesterséges fényforrások helyét és számát a nappaliban, érdemes átgondolni, hogy milyen tevékenységeket fognak az ott lakók végezni a helyiség egyes részein. Csak általános megvilágításra van szükségünk? Szoktunk olvasni vagy varrni is a kanapén ülve? Szép lenne egy hangulatvilágítás a baráti összejövetelekre? Ki akarunk emelni számunkra különösen kedves vagy értékes tárgyakat? Ezen szempontokat megvizsgálva világossá válik, hogy több világító testre lesz szükségünk, azonban mindenkinek a saját ízlése és életvitele dönti el, hogy pontosan mennyire.

Hogyan válasszunk?

Ami biztos, egy általános világításra minden esetben szükségünk van.  Ezt a szerepet általában a helyiség közepén, a plafonon lévő lámpa tölti be. Itt a választás esetén a nappali belmagassága a döntő faktor, ahogy fentebb említettük. Hasznos állítható fényerejű lámpát felszerelni, így a takarításhoz maximális fényerőt, míg a tévézéshez minimálisat tudunk használni. Amennyiben olvasni vagy varrni is szoktunk, érdemes egy kisebb méretű, állítható fejű vagy bútorra csíptethető lámpát is beszerezni, amely nagy fényerővel rendelkezik és irányítottam szórja a világosságot oda, ahol éppen szükség van rá. Ha fénnyel szeretnénk díszíteni a teret, a mennyezeti lámpa mellé spot lámpákat is szerelhetünk. A polcok fölé, a plafonra különböző alakzatokban és a bútorokba építve is ideális. Képeket, vázákat is könnyen kiemelhetünk alsó, felső vagy oldalsó megvilágítással, így egyből a figyelem középpontjába kerülnek. Hangulatvilágításra a spot lámpák mellett a dekoratív falikarok, illetve az asztali- és állólámpák is megfelelőek. Ha a luxus érzetét szeretnénk bevinni a nappalinkba, akkor válasszunk egy csillogó csillárt. A különlegesebb megoldások közül rendelkezésre állnak még sólámpák, lávalámpák, ventilátoros lámpák és fénycsíkok is. Gondoljuk át a fentiek alapján a helyiség adottságait és a szükségleteinket, és máris tudni fogjuk, hogy melyik lámpát vegyük meg!



Kristály mennyezeti lámpák Kristály mennyezeti lámpák Kristály mennyezeti lámpák Éjjeli asztali lámpák Éjjeli asztali lámpák Éjjeli asztali lámpák Kristály mennyezeti lámpák Kristály mennyezeti lámpák Kristály mennyezeti lámpák

Unipro

Unipro

Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015 Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015 Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015 Unipro UP-1459015 lámpacsatlakoztató UP-1459015 Unipro UP-1459445 sín takaró elem UP-1459445 Unipro UP-1459445 sín takaró elem UP-1459445 Unipro UP-1459445 sín takaró elem UP-1459445 Unipro UP-1459445 sín takaró elem UP-1459445

KWddc51478f1dd9707e4af7ce586a2373a

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Arany árfolyam weboldal havidíjas keresőoptimalizálás

Keresőoptimalizált bérelhető weboldal készítés kontra saját weboldal Az elmúlt időszakban megnövekedett az igény a céges bemutatkozó web...